2012. május 29., kedd

(Eurovision 2012) Nincs ízlése Európának?

    
     A győztes megvan és az nem más, mint északról a kék-sárgás svéd földről induló marokkói-berber származású hölgyemény, aki robbantott... amit összehozott az egy Rihanna és Armin Van Burren közös gyermeke ként összehozott produkcióhoz lehet hasonlítani, finom egy kis dal az tény, attól függetlenül, hogy egy kissé depis dal -talán ettől is ennyire ütős?-! 
kb. ezzel le is vázoltam a győztest és dalát, de ami lényegesebb, hogy az azeriek fővárosukban hatalmas egy show-t csináltak, varázslatosan át lehetett élni a dalokat és hát látszott, hogy a helyszínt nem egy kis falu költségvetéséből hozták össze. És lassan már az is össze áll bennem, hogy az Eurovízió már rég a show-ról szól, nem a dalokról...




    Ami engem foglalkoztatott a győztes mellett az a Compact Disco, akik elég jól hozták le a kis dalukat, viszont a szavazás alatt kiderült, hogy nem volt értelme "szurkolni" szavazni a finn tesókra meg más országra sem, mert-hát nem nagyon van ízlése a szépséges vén Európa szerény népének (mármint azoknak akik szavaztak), így-hát aztán úgy ették meg a döntő alatt a gulyást, hogy észre se vették, hogy megették... még oda sem pillantottak. Netalántán sok kenyeret ettek mellé? vagy sok volt a tejföl amit hozzá adagoltak... jobb ha nem is tudjuk, talán!
    A legbosszantóbb az, volt, hogy ezért fönt kellett maradni, hajnalig... na jó, nem... csak 1-ig, viszont az igaz, hogy ez a berber származású Rihanna 2-ért, mit ne mondjak, megérte!? ;)


    Továbblépve, és lényegesebb zavarosabb vizekre evezzek, hogy a magyar fiúk (a Compact Disco) mért is kerültek olyan hátra? című kérdésre mindenki keresi a választ, így hát én is, és személy(em)szerint arra jutottam, hogy összetéve egyszerű a válasz: magyarként a zenei világtérképen sokra nem nagyon mész, mert hát nincs felépítve egy zenei brigád akik évről évre majdnem, hogy világszinten űzik/hajtják a pop ipart... így hát hogyan is legyen elismerés???  Nincs kiemelkedő zenei tehetség/alak, európai szinten aki szimpátiát tudott volna kiváltani (egy Ákosunk van aki hazai szempontból a legnagyobb és a legjelentősebb) 
   Egy érdekes példa, hogy Goran Bregovic(szerb) a saját zenei birodalmát európai szintre emelte egy macskajajjal... mi mért nem tettük ezt pl akkoriban Gesztivel, vagy épp Ákossal? 
 ...Így hát hiába is várjuk a szomszéd országokból is a szavazatot, hogyha nincs szimpátia és elismerés. Na de most jön a fekete leves, mert ha nincs is akkor próbálsz szerezni és kiviszel egy igazán jó produkciót, jó zenekart akik dobbantnak... de ha hiába dobbantasz ha süket a nép!. "Így-hát úgy ették meg a döntő alatt a gulyást, hogy észre se vették, lehet, hogy sok kenyeret ettek mellé, vagy sok volt a tejföl" 
   Valahol itt a gebasz! Most aztán jönnek majd azok akik leugatják, hogy "be szar is magyarnak lenni", és jönnek majd azok is akik azt, mondják, hogy sebaj ez van ezt kell szeretni, csak a lényeg,hogy egészség legyen és térerő! ;) 
  
   Közbe a lényeget el ne felejtsem beilleszteni ide, azt a bizonyos gulyást, ami nem ízlett Európa azon lakosainak akik szavaztak, persze. (csuda egy jó dolog, hogy van ez a jutyúb!).